1.rész-Találkozás a haldokló lánnyal

Fogalmam sincs, hogyan meséljem el ezt a történetet.
Azt se tudom,hogy kezdjek bele.
Talán használhatnék valami klasszikus nyitómondatot…
Mint például:“Azok voltak a legszebb idők;és azok voltak a legrútabb idők…”
De egyáltalán mit jelent ez?
Mármint, nyilván,valahol a világban valaki éppen a legszebb időket éli meg...
Fogalmam sincs, mit csinálok.

Na jó, tudják mit?
Egyszerűen belekezdek.
Ez a történet az utolsó gimis évem eseményeiről szól,amik tönkretették az életemet.
Meg az egyik történetemről, ami annyira rosszul sikerült, hogy valaki konkrétan belehalt.


*A RÉSZ, AMIKOR ELKEZDEM A VÉGZŐS ÉVET*


Miközben sétálok be az iskola épületébe,az elméletemen agyalok.
A következő volt az elméletem:A gimnázium a maga külön kis világát alkotta.Végzős koromra sikerült is elsajátítanom számtalan nemzetének különböző nyelveit és szokásait.
A Keménycsávók biccentését,A Füvesek öklözését,A Színjátszósok ártalmatlan agymenését.
Megállok a színjátszó terem előtt, és belépek az ajtón.
-Taehyung,hogy telt a vakáció?
-Vakáció.Egyáltalán mit jelent ez a szó?
Otthagyva őket,tovább folytatom az elméletem.
Tipikus esetben a gimi világának egy nációjához tartozik az ember,így azonban sosem lehet teljesen biztonságban.
Nekem viszont volt egy stratégiám.
Állampolgárságot szerezni minden országban.
Visszafogott,de jó viszonyt alkotni mindenkivel alkalmanként, futólag gondozni a kapcsolatot úgy,hogy az mindenki más számára teljesen észrevétlen maradjon.
Elsétálok pár lány mellett,épp a matekról beszélnek.
-Megjöttek az eredmények?
-Ah,eredmények.Azok mindig szarok.-mondom,majd tovább sétálok.
Bemegyek a tornaterembe és leülök  pár srác mellé.
Fenntartani a kapcsolatot a legkülöncebb országok állampolgáraival is.
Mint például Lee ShiHoo az emós srác,aki mellett épp ülök és kártyázunk.
-ShiHoo,menők a kártyáid.
-Kösz?-kapok mellé még egy fejbiccentést is.
Évekbe telt elnyerni a bizalmát.
Felállok és tovább megyek az ebédlő felé.
Ez az a hely ahová be se szoktam tenni a lábam.Minden egyes négyzetmétere vitatott fenségterület.
Így aztán mindig a történelem tanár irodájában ebédeltem.

Végül ezt a napot is túléltem.
Anyám kopogására kelek fel,vagyis inkább dörömbölésére.
-Bejöhetek szívem?
-Persze,mi a helyzet?-kérdezem,és felülök az ágyon.
-Először is, átnéztem a cuccaidat és láttam,hogy még ki se bontottad az egyetemi címjegyzéket.
-Anya, ne nézd át a cuccaimat..
-Megvitattuk a dolgot, és arra jutottunk, hogy átnézheti a cuccaidat.-hirtelen apa is termett.
-Mit kívánsz?Egy kis Yonsei?Sogang?
- A Yonseiba úgy se vennének fel.
- A Yonseiba valóban nem vennék fel.-besétál a szobába,és körül néz.
- Na… még valami?-nézek rá
- Ami azt illeti, van még valami.-mondja,és leül mellém az ágyra.-Apád és én szeretnénk beszélni veled egy szomorú dologról.
-Mi az?Mi történt?
-Épp most beszéltem Kang Minah-val,EunBi anyukájával.Ismered Minah-t ugye?
-Hát, nem igazán.
-De EunBi a barátod,nem igaz?
-Hát… igen,mármint… ismerjük egymást.
- EunBiről kiderült, hogy leukémiás.Most tudták meg.

És ekkor villámként csap belém a felismerés.


"-Megjöttek az eredmények?
-Ah,eredmények.Azok mindig szarok..."


-Aaaish,mekkora egy gyökér vagyok.Súlyos?
-Még rengeteg vizsgálatot fognak végezni. Egyelőre nem tudni.-lehajtja a fejét.
-Hát ez elég szar ügy.-mondom.
-Elég szar.-feleli apa is.
-Irtózatosan szar ügy.-mondja anya- Viszont, tudod,beszéltem Minah-val és ő úgy érzi, hogy te talán segíthetnél jókedvre deríteni EunBit.
-Aha… de, mint már mondtam,nem igazán vagyunk barátok.
-Csak menj át.
-És mit mondjak neki?“Szia, Taehyung vagyok, a srác, aki igazából sose foglalkozott veled de, hát, mivel most rákos lettél,van kedved lógni”?
- Ez nem fog működni,azt hiszi majd, hogy ironizálsz.-feleli rezzenéstelen arccal.

Kezembe temetem az arcom és azon gondolkozom,hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen.


*A RÉSZ, AMIKOR TALÁLKOZOM EGY HALDOKLÓ LÁNNYAL*


-EunBi!Valaki látni szeretne.
Lassú léptekkel sétál le a lépcsőn,majd megáll.
-EunBi!
-Mit akarsz Taehyung?Nincs szükségem szánalomra,nyugodtan elmehetsz.
-Nem, nem, nem érted…Nem szánalomból vagyok itt,hanem mert az anyám rám parancsolt.
- Az még rosszabb.-feleli mosolyogva.
Most veszem csak észre,hogy milyen szép.
Mielőtt még túlságosan is belemennék ebbe,elhessegetem a gondolatot.
-Igen,tudom.
-Nézd, most őszintén…Jól vagyok. Menj csak el.
- Oké, EunBi, figyelj rám egy pillanatra. Anyám pokollá fogja tenni az életemet,ha nem lógok veled.Nem győzöm hangsúlyozni,
mennyire rá van erre feszülve.Gyakorlatilag ő a
nyaggatás LeBron James-e.LeBron James egy kosaras, aki…
-Tudom ki ő.
- Nézd, én tudom, hogy nincs szükséged a segítségemre. Viszont nekem szükségem van a tiédre.
-Szükséged van a segítségemre?-hangosan felnevet,amitől nekem is mosolyognom kell
- Igen.Csak hadd lógjak veled egy napot. Aztán elmondhatom anyámnak,és már el is tűnök az életedből. Rendben?
-Rendben.