Az orvosok szerint, a depresszió a rák velejárója. Szerintem ez hülyeség. Csupán csak a tudat, hogy bármikor meghalhatsz, egyszerűen felfoghatatlan. Nem tudja senki milyen attól rettegni, hogy bármelyik percben meghalhat, és őszintén, senkinek nem kívánom, hogy ezt megtudja.
Nevetséges az egész helyzet. Nem mehetek le a sarki boltba, csak azért, mert egyik percről a másikra megváltozott minden. Hát nem vicces ez a helyzet?
Most tűnt fel, hogy mióta eljöttem otthonról, a jó kedvem igazán megfogyatkozott. Lehet hagynom kellett volna, hogy Jungkook elkísérjen.
Nagyot sóhajtva lépek be kedvenc parkom kapuján. Olyan csendes minden, pedig még csak délután kettő van.
Gondolataimat elhessegetve sétálok a parkhoz tartozó tóhoz. A hideg őszi levegő csap meg, és mivel csak egy vékonyka szoknya van rajtam, így kicsit fázni kezdek, de ha már idáig eljöttem, nem fogok visszafordulni. Lépéseimet megszaporázom a híd felé, de rögtön megállok, mikor egy ismerős alakot pillantok meg.
Taehyungot megpillantva kissé rossz érzésem lesz, majd mikor a férfi, akivel eddig heves vitában volt, hirtelen fegyvert ránt, elvesztem a józan gondolataimat, és azonnal szaladni kezdek. Miután felértem a kissé keskeny hídra, Taehyung vállát megfogva rántom magam mögé, majd egy hatalmas durranást hallok.
Szörnyű fájdalom járja át egész felsőtestem, miután térdeimet megérinti a biztos talaj, ösztönösen kapok mellkasomhoz. Mintha valami baba lennék, úgy esek össze. A tehetetlenség gondolatától majd' megörülök.
Taehyung aggódó tekintetével találom szemben magam, majd nevemet hallom, de ebben már nem vagyok biztos. Válaszolni szeretnék neki, hogy minden rendben és ne aggódjon, de a hirtelen jött fájdalom enyhülni kezd, és minden elhomályosul.
*Jungkook*
-Noona elment, és még csak azt sem hagyta, hogy vele tartsak. Olyan igazságtalan!-teszem karba kezem, majd lebiggyesztem a szám.
-Jaj, kicsi Kookie. Nem lóghatsz a nyakán folyton, neki is kell egy kis tér.- csatlakozik hozzánk nevetve YoonGi.
Mielőtt visszaszóltam volna neki, megcsörrent a telefonja, és mosolyogva felvette.
Ezt még vissza kapod Hyung!
Mindenki kérdőn tekint rá, hisz előbbi jókedvének nyoma sincs, arca elsápadt, és egy szót sem tudd kinyögni. Hiába próbálkozik megszólalni, csak valami értelmetlen nyögések hagyják el száját.
Pár perc múlva összeszedi magát, majd megszólal.
-EunBi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése